VOSZ Barométer: óvatosan, de tudatosan terveznek a hazai vállalkozások

|

A sok bizonytalanság miatt a vállalkozások fele akkora bevételt vár, mint amivel tervezett.

A hazai vállalkozások jelenleg nagyon óvatosak, erősen tartanak attól, hogy a gazdaságban, a szabályozókban váratlan változások lesznek, miközben az infláció csökkenését sem tartják véglegesnek - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az első negyedévi VOSZ Barométer üzleti hangulatelemzés alapján, amely 400 VOSZ-tag vállalati vezető megkérdezésével készült.

A idei első negyedévi VOSZ Barométer mutatója 53 százalékon áll a tavalyi hasonló időszak 62 százalékához képest.

A közleményben kiemelték, a vállalkozói szektor kivár, nem akar meggondolatlanul lépni, felelősen viselkedik, felelős döntéseket hoz ebben a nehéz időszakban.

A VOSZ hangsúlyozta, a vállalkozások három legnagyobb problémája a vásárlóerő csökkenése, a szakemberek hiánya, valamint a megrendelések elmaradása.



A felmérés szerint 10 százalék alatti azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek kedvezőnek látják a jelenlegi helyzetet, a többség óvatos optimizmussal tekint a jövőbe, ugyanakkor a megkérdezettek 30-40 százaléka inkább kedvezőtlennek ítéli meg a gazdasági helyzetet.

A sok bizonytalanság miatt a vállalkozások fele akkora bevételt vár, mint amivel tervezett. Ezzel együtt a fizetési morál romlását is érzékelik, gyakorlatilag 10-ből 4-5 vállalkozó már tapasztalja ezt - írták a közleményben.

A felmérés szerint a vállalkozások beruházási szándéka 10 százalékos elmaradást mutatott, ami a tavalyi adatoknál is rosszabb. A kutatási eredmények szerint a vállalkozások 71 százaléka nem tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban.



A VOSZ rámutatott arra, hogy a magyar vállalkozások pénzügyi helyzete jó, ez hagyományosan a legjobb mutató a felmérésben. Nincs adótartozás, az inflációt még mindig beépítik az áraikba, ugyanakkor az is látszik, hogy a megtakarítások elkezdtek apadni. Jelenleg a válaszadóknak kevéssel több mint a fele rendelkezik tartalékokkal, ugyanakkor tavaly ez a szám még 63 százalék volt.

Először kérdeztek rá a kutatásban arra, hogy a vállalkozók hallottak-e az európai minimálbérről. A megkérdezettek 70 százaléka nem hallott róla, vagy csak csekély információval rendelkezett.

Arra is rákérdeztek, a vállalkozások támogatnák-e, hogy a magyarországi minimálbér elérje az országos átlagbér 50 százalékát. A vállalkozások túlnyomó többsége, 80 százaléka igennel válaszolt, de ehhez a cégek egy része szerint megfelelő jövedelmezőség szükséges, és akár támogatás is kellene - tájékoztatott a VOSZ.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.